Változások az Európai Bizottságban és a folyamat lehetséges hatásai a vetőmagszektorra
A jelölt Biztosokkal alakulóban van a Bizottság. Míg néhány szóbeszéd keringett az elmúlt hetekben, hónapokban, addig számos új név merült fel, ill. a neveknek és pozícióknak számtalan kombinációját vitatták és vizsgálták meg.
Mi a végső eredmény? Mit jelent ez a mezőgazdasági és élelmiszer szektor számára, különös tekintettel a vetőmag iparra? Sok fontos témát kell megvilágítani:
Elsősorban azt, hogy a növénytermesztéssel kapcsolatos jogszabályalkotás felelőssége ezentúl a DG SANCO-ra (Egészség- és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság) hárul, ahogyan a biotechnológiai, a növényvédő szerekkel és az egészségüggyel kapcsolatos munka is, melyek korábban a DG ENVI (Környezetvédelmi Biztonság) hatáskörébe tartoztak. Így külön csoport foglalkozik a növényegészségüggyel, ill. a növényvédő szerekkel, melyek valószínűleg azt a munkát folytatják, amire korábban a DG ENVI-t jelölték ki. Azt még nem tudni, hogy a régi munkatársak maradnak-e vagy új kollégák érkeznek, ez a kérdés az elkövetkező napokban, ill. hetekben dől majd el. De alapvetően ez a döntés logikus és helyes lépés volt, amit a szektornak üdvözölnie kell. Korábban a SANCO és az ENVI közötti megosztottság késlekedést és nemkívánatos ellentmondásosságot eredményezett a politikában és az adminisztrációban, különösen a biotechnológia területén, ezen belül is az új nemesítési technikák fogalmának kérdésében. Minden bizonnyal következetességet eredményez majd a koncentrálódás egy igazgatóság, egy Biztos és ezen felül egy főigazgatóság hatáskörébe, és lehetővé teszi a vetőmag és a zöld biotechnológia stratégiai politikájának kialakítását és megvalósítását. Természetesen nagyon sok múlik az új Biztoson, a máltai származású John Dallin és a csapatán (kabinet), amelyet most állítanak össze. Ő már tapasztalt politikus, tagja az EPP-ED csoportnak (Európai Néppárt) Nemzetközi Kapcsolatok és Szociális Miniszter volt, könyvelőként dolgozott az iparban, ill. dolgozott, mint tanácsadó.
Mellette az új Mezőgazdasági Biztos (Dacian Ciolos, Románia), a Környezetvédelmi Biztos (Janez Potocnik, Szlovénia) és a Klíma Biztos (Connie Hedegaard, Dánia) is minden bizonnyal számos területen fontos szerepet tölt majd be a vetőmagiparral kapcsolatos kérdésekben. A Biztosok meghallgatása folyamatban van. A 2010. januárjában tartandó EP Bizottsági ülések előtt a Biztosok tárgyalásokat kezdenek, és ha minden jól megy, az új Bizottság január végén összeül.
Az Európai Szövetségen keresztül figyelemmel fogjuk kísérni a tárgyalásokat és a politikai bejelentéseket, és minden tagunk számára mindenre kiterjedő elemzéseket biztosítunk majd a Biztosok és a kabinetek munkájáról.
Felmerült az OECD zöldség vetőmag-rendszerek felülvizsgálatának lehetősége
Az OECD vetőmag rendszerek (OECD Seed Schemes) alkalmazásáért felelős kijelölt nemzeti hatóságok legutóbbi éves ülésén felmerült a zöldségre vonatkozó OECD vetőmag rendszerek felülvizsgálatának lehetősége.
Az ülésen felmerült, hogy számos importáló ország OECD igazolást kér a vetőmag tételek bebocsátásához.
Ez a kérés azonban nehézségek elé állítja az exportáló országokat, ugyanis azok nincsenek felkészülve ilyen dokumentum kiadására, és nem tudnak igazolást kiadni olyan vetőmag tételről, mely nem szerepel az OECD rendszerek előírásai között. Az exportáló országokat gyakran kérik arra, hogy OECD igazolást adjanak standard vetőmag tételekről, illetve olyan fajtákról, melyek nem szerepelnek a hivatalos listán.
Az OECD 2010. márciusi ülésére meghívást kapott az ISF (Nemzetközi Vetőmag Szövetség) és az ESA (Európai Vetőmag Szövetség) is, annak érdekében, hogy vázolhassák a jelenlegi helyzetet tagjaik visszajelzései alapján, meghatározzák, hogy mely országok érintettek a kérdésben, mely országok milyen igazolásokat kérnek, mely fajokra és milyen megoldási lehetőségek vannak.
A kísérletekben szereplő fajtajelöltek vetőmagvainak minősítése
Elfogadták az Egyesült Államokban benyújtott javaslatot, miszerint az Európai Unió, még nem regisztrált fajtáknál használt „narancs jelölés”-hez hasonló OECD vetőmag minősítő rendszert dolgoznak ki azokra a fajtákra, melyek regisztrációja folyamatban van. A hivatkozások kifejezéseit át fogják dolgozni a 2010 márciusában megtartandó megbeszéléseknek megfelelően.
VCU az OECD rendszerekben
Olasz és dán kollégák érdekes előadást tartottak a VCU-val (gazdasági értékvizsgálat) kapcsolatban. Úgy tűnik, Indiában és Kenyában is kötelezőek a VCU vizsgálatok. A Bizottság javaslatában elfogadták, hogy folytatódjanak a tárgyalások a VCU követelményekről az OECD rendszerben, valamint, hogy tartsanak további előadásokat a világ különböző pontjairól érkező szakemberek a témában. A 2010. évi OECD éves ülésen az ISF előadást fog tartani a VCU-ról. Az ESA írásban fog hozzászólni a témához.
Vetőmag-szaporítás külföldön
A hibrid vetőmagok OECD minősítésének problémáit vitatták meg, ahol is gyakori, hogy az egyik szülői vonalat „A” országban állítják elő, lehet, hogy a másik szülői vonalat „B” országban regisztrálták, míg a hibrid vetőmagot „C” országban termelik meg, végül pedig a hibridet „D” országban termesztik. További tárgyalások szükségesek a témában. Ezzel kapcsolatban várják a vetőmag cégek információit. A téma felkerül az érintett ESA szekciók napirendi pontjai közé.
A GMO-k jövőjéről az EU mezőgazdaságában címmel tartottak konferenciát Hágában
A Holland Mezőgazdasági miniszter és a Környezetvédelmi miniszter, Gerda Verburg és Jacqueline Cramer a Kurhaus Scheveningenben november 25-én és 26-án kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett a GMO-k jövőjéről az európai élelmiszeriparban és mezőgazdaságban. A konferenciára megközelítőleg 250 résztvevőt vártak az iparból, a tudományterületről, nonprofit szervezetektől, nemzeti kormányokból és hivatalokból, ahogyan az EU Bizottságtól, EFSA-tól és más érintetteket. Gerda Verburg megnyitó beszédében kiemelte, hogy a GMO-k jelene az „igen-nem” helyett sokkal inkább a „hogyan” kérdéssel jellemezhető, rámutatva az Európa állattenyésztése számára importált GM fehérjétől való függőségre, valamint hangsúlyozta, hogy a valóság az, hogy számos termékben jelen vannak a GMO-k.
Az általános előadásokat – melyek bemutatták a tudományban és a világszerte alkalmazott GMO-k helyzetét – követően a társadalmi gazdasági vizsgálatok különböző aspektusait mutatták be előadások keretében, melyeket a holland minisztérium be akar mutatni 2010-ben az EU-nak. A törvényhozással kapcsolatban az ESA főtitkár előadásában kiemelte a jogszabályi bizonytalanságot, mely a vetőmag szektorban uralkodik GM határérték hiányában, ill. a harmadik országokban engedélyezett, de az EU-ban (még) nem engedélyezett GMO-k alacsony szintű jelenléte miatt. Majd felszólította a minisztereket, hogy kövessék az európai vetőmagipar által készített Akciótervet („Call for Action”), melyben körvonalazódnak a szektor elvárásai.