Takarmánynövények vetőmagtermesztésének statisztikái (2003-2004)

 

A 2005/2 vetőmag újságban megjelenő cikk + a nem közölt letölthető táblázatok

 

A tagszövetségek által szolgáltatott adatokból az Európai Vetőmag Szövetség /ESA/ elkészítette felmérését a takarmánynövények 2003-2004-es vetőmag-szaporításairól. A VSZT tavaly szeptemberében az OMMI fémzárolási és szemlézési adatai alapján adatokat küldött az ESA számára. A hazai adatok küldésekor még nem volt végleges eredmény a 2004-es fémzárolásra vonatkozóan, ezért ennek megállapítása becsléssel történt. A statisztikák főként fűfélék, illetve a pillangós takarmányok vetőmagjaira vonatkoznak, és csak azokat a fajokat tartalmazzák, amelyek részei az Unió közös vetőmagpiacának (rajta vannak az EU Közös Fajtakatalógusán). Az Európai Vetőmag Szövetség egy rövid szöveges értékelést is készített a fűvetőmagok helyzetéről. Az elemzés különös hangsúlyt fektet a régi és 2004. májusában csatlakozott uniós tagországok fűvetőmag szaporításának összehasonlítására.

 

Alapvetően elmondható, hogy az EU-25 tagországában a fűvetőmag szaporító-területek nagysága 2003-ról 2004-re jelentősen, mintegy 15%-kal növekedett. A nagy szaporító-terület növekedés ellenére a termésmennyiség azonban csak 4%-al haladta meg a 2003. évit, melynek oka a termésátlag 1,02 tonnáról 0,92 tonnára történő csökkenése volt.

 

Érdekes összehasonlítani az új, illetve a régi tagállamok statisztikai adatait:

 

A régi tagországokban az összes fű vetőmag-előállító terület 11%-kal nőtt (2003: 184.260 ha, 2004: 204.526 ha) míg a termés mennyisége csak 4%-kal (2003: 198.877 t, 2004: 206846 t), ezáltal a termésátlag, csekély mértékben ugyan, de 1,08 tonnáról 1,01 tonnára csökkent.

 

Az újonnan csatlakozott tagországokban az összes fűvetőmag előállító terület egy év alatt 49%-kal emelkedett (2003: 22.175 ha, 2004: 33.006 ha), azonban a jelentős termésátlag csökkenés miatt (2003: 0.54 t/ha, 2004: 0.38 t/ha) az összes termés mennyisége csak 5%-al nőtt (2003: 11.909 t, 2004: 12.463 t).

 

Az régi tagállamok fűvetőmag termesztésének termésátlaga kétszerese az új tagállamokban elérteknek, és ez a különbség a 2004-évben még nagyobbra nőtt. Következésképen míg az új tagországok az EU fűvetőmag előállító területeinek a 14%-át adják, addig a megtermelt volumen tekintetében ez az arány csak 6%.

 

A számok jól mutatják, hogy az új tagállamok csatlakozásával nem módosult jelentősen az EU fűvetőmag piaca. Ennek ellenére az új tagállamoknak fel kell mérniük, és a kereslethez kell igazítaniuk termesztésüket, annak érdekében, hogy az EU fűvetőmag piaca továbbra is „egészségesen” működjön.

 

Letölthető táblázatok a vetőmagszaporító területekről és a minősített vetőmag mennyiségekről tagországonkénti bontásban

          © VSZT 2015. | © Web:

A böngésződben cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk